fbpx

Nőként, anyaként időnként úgy érzem képtelenség egyformán jól teljesítenem mindenhol.

A család összetartása, a hivatásom, az otthoni teendők egyformán fontosak, ám időnként
megélem, hogy elöntenek a feladatok, határidős munkák, halaszthatatlan tennivalók és néha mintha egyszerre zúdulna minden a nyakamba próbára téve türelmemet, teherbíró
képességemet, lelki nyugalmamat.

Ilyenkor kibillenek a lelki egyensúlyból. Hajlamos vagyok egy megoldatlan problémát a
legfontosabbnak gondolni és valódi tragédiát élek meg magammal kapcsolatban, mert a
racionális “tegyünk fontossági sorrendet” követi a “nem lesz időm mindenre”, majd a “nem
vagyok elég jó” lesújtó végkövetkeztetése.

Mit tehetek ilyenkor? Először is felismerem, hogy most nem a gondolkodás, a racionalizálás,
pláne nem a nagy rohanás fog eredményre vezetni.

Általában hasznos megtervezni a feladatok sorrendjét és a rájuk szánt időt, de van egy még
sokkal fontosabb dolog: hogy lelki harmóniát teremtsek magamban.

A legjobb megoldások felbukkanásának én magam vagyok az alapja és táptalaja. Ha megnyugszom, lelassítom, kiegyensúlyozom az elmém, elsöpröm a kavargó gondolatokat, én magam kerülök olyan állapotba, ahol a zaklatott, sürgetőnek, lehetetlennek érzett helyzet megváltozhat.

Ez a harmónia állapota, ezt szeretném újrateremteni magamban, és ehhez bizony meg kell állni egy kicsikét.

Csak leülök egy nyugodt helyre, ahol egyedül lehetek és senki nem zavar. Kiigazítom az ülésem, tudatosítom a testem és a testhelyzetem. Ügyelek arra, hogy a medencém előre billenjen, a gerincem, a nyakam és a fejem egy egyenes vonalban legyen.

Behunyom a szemem, veszek egy mély lélegzetet az orromon keresztül, és lassan, hosszan kifújom.

Közben arra gondolok,
hogy a levegővel együtt kifújok magamból minden belső feszültséget, érzem, ahogy a vállaim süllyednek és ez jó érzés, mintha megszabadulnék a terhektől. Belső figyelmemmel sorra veszem a testem különböző részeit, homlokomtól a lábujjak hegyéig és vissza, majd kilégzésekkel ellazítom.

Ezután légzésemre hozom a figyelmem és anélkül, hogy beavatkoznék folyamatosan rajta tartom.
Megfigyelem, ahogy a légzés mozgatja a hasfalam, érzem a köldök-tájék puha emelkedését és süllyedését.

Puhán és finoman lélegzem, figyelem ahogy a belégzés és kilégzés folyamatosan váltakozik.
Érzem a levegő áramlását az orrjárataim belsejében. Figyelem az orrnyílások peremét, a levegő áramlásának puha érintését.

Folyamatosan, puhán, finoman lélegzem, a levegő szünet nélkül áramlik be és ki az
orrjárataimon keresztül.

Lassan elkezdem számolni a belégzéseket és kilégzéseket, majd kiegyenlítem hosszukat.

Figyelem, ahogy szép lassan növekedik ez a hossz, létrejön egy nyugodt, lassú, mély és
egyenletes légzés. Jól esik pár percig megmaradni ebben a nyugodt, mély, csendes állapotban.

Megőrizve az áramlás tudatosságát összedörzsölöm a tenyerem, beletemetem az arcom, átmelegítem a szemeim. Lassan belenézek a sötétségbe, pislogok párat, majd engedek egy kis fényt kézujjaim között, végül leengedem a karomat.

Egészen máshogy érzem magam, mint a gyakorlat megkezdésekor.

Néhány perc alatt sikerült elérnem, hogy elmém nyugodt, ön-megfigyelő legyen, ez a harmónia állapota.

Mostmár jöhetnek a feladatok, melyek biztosan egész más színben tűnnek fel előttem.

Úgy érzem minden lehetséges és mindenre van megoldás!

Helyzetem átértékelődik. Rájövök, hogy már készen van a FONTOSSÁGI SORREND ,
MINDENRE VAN IDŐM és még ELÉG JÓ is VAGYOK. 🙂

Réka